2012. szeptember 18., kedd

Hegymászás, katár beavatási barlangok

A tegnapi nap az előzőnél még érdekesebb volt. Előtte nap autóval másztam a hegyet, tegnap gyalog. Magyar testvéreink extra programként felvittek a katárok beavatási barlangjaiba. Ez egy több barlangból álló sor, ami ide a konferencia völgyére nyílik, ott éltek fenn a katárok. Az elsőbe fel lehetett jutni ösvényenk, kicsit kapaszkodva, onnan át lehetett menni a hegy belsejében egy másikba, bent már köveken kellett mászni, aztán meredek hegyoldalban oldalazva tovább, aztán bozótoson át, aztán vissza, aztán mégis. Hiába volt tapasztalt a vezetőnk, az úttalan utakat benőtte a bozót, rengeteget eltévedtünk, újratervezés, ilyenek. Aztán mentünk kőomláson visszintesen, meg fel is, meg aztán le is seggen csúszva, gatyát szaggatva, meg meredek oldalon bokrokba kapaszkodva, egymást tolva, húzva. Az első barlang az újonc katárok szálláshelye volt, ott laktak és az első két évben csak ettek és tanultak, például gyógynövényes gyógyítást (a könyvet, amiben többet írnak róluk még nem tudtam elolvasni), aztán volt templom-barlangjuk, meg beavatási barlangjuk, ahova a két év után mehettek, meg volt ahova meditálni mentek tovább azok, akik a magasabb szintekre eljutottak. Azokba a barlangokba az eljutás is sokkal nehezebb volt. Végül a remete barlangban voltunk, ami olyan volt mint valami szülőcsatorna, egyre szűkülő cső meredeken felfelé a hegyben, ezen hason és négykézláb lehetett feljutni. Nagyon nagy élmény volt. A legvégén volt egy kis ablak-szerű nyílás, ahol ki lehetett bújni, új emberré lehetett születni, megvilágosodni... Nem lövöm le, mit lehetett ott látni.

A legfelemelőbb érzés az volt, amikor a barlangban lekapcsoltuk a lámpákat, és csendben ültünk kb 10 percet. Semmi neszt nem lehetett hallani, persze, mert mindenki tudja tartani a csendet, csak a plafonról időnként lecsöppenő vizet. Érdekes volt, hogy csak akkor, amikor eloltottuk a lámpákat és csendben maradtunk derült ki, hogy egy másik, talán francia csoport is ott volt bent, ugyanilyen csendben és sötétben. Aztán ők kimentek, mi meg bent maradtunk meditálni, vagy mi. Ez most nem egy beavatás, a részleteket nem mondom.

Az egész menet olyan volt, mint valami beavatás, a végéig csak a legbátrabbak, legügyesebbek, legelszántabbak jutottak el (mint én a laza 106 kilómmal, frissen műtve, na de ha nem jön a hulló csillag vagy a vogon űrhajó magamnak kell utána mennem). Kb 50 indulóból végül kb 6-8-an maradtunk, a többi menet közben elfáradt, feladta, visszafordult, vagy csak simán lecsúszott a hegyről, vagy nekik nem volt annyira fontos az egész. Nekem mint alant mondottam volt már, a nyakam még vágyik a gyógynövényes tudásra.

Természetesen fotóztam, pár képet mutatok megint.








































Nincsenek megjegyzések: